2011. május 22.

Mézes-mustáros csirke újburgonyával, rukkola salátával

Adott volt egy picuri csirke, egyértelmű volt, hogy sütés vár rá. Az ötletet a Gasztrotippről szereztem, és bátran mondhatom, bevált. Nyári esték ideális vacsorája, finom könnyű borral!


Hozzávalók:
60 dkg csirke (minél kisebb "alkatrészekkel", így jobban átsül)
4 evőkanál méz (akác)
4 evőkanál mustár (dijoni)
40 dkg újburgonya
grill fűszerkeverék

A salátához:
rukkola, bazsalikomos balzsamecet, koktélparadicsom 

A csirkehúst megmossuk, alaposan bedörzsöljük sóval, és néhány órára visszatesszük a hűtőszekrénybe. 
Egy sütőedényt olajjal kikenünk, a szélét körberakjuk a kefével vízsugár alatt alaposan átdörzsölt, félbevágott aprószemű újburgonyával. Megszórjuk grill fűszerkeverékkel és sóval. A mézet és a mustárt jól elkeverjük, és a pipihusit alaposan bekenjük vele. A húsokat a tálon elrendezzük, a maradék mézes keverékkel pedig meglocsoljuk a krumplikat és a húst is.
Alufóliával lefedjük, és 200-220 fokon 50-60 percig sütjük. A borítást levéve bő negyed óra alatt készre pirítjuk. A salátához megmossuk a rukkolát, picit sózzuk, majd balzsamecettel (kevés kell!) ízesítjük. A félbevágott paradicsom darabokkal díszítjük. Végül a sütőedény alján csorgadozó mézes mustáros keverékkel meglocsoljuk.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...