2016. január 14.

Sütőtökös muffin

Tegye fel a kezét, akinek a gyereke rajong a sütőtökért. Senki?... Naugye. Pedig a mesterséges édességek előtti világban a sütőtök valóságos mennyei finomságnak számított. Sajnos a finomított szénhidrátokhoz szokott ízlelőbimbóknak ez már nem elég... Viszont ebben a pillanatok alatt elkészíthető, és mindössze 18-20 perc alatt megsüthető muffinban az íze olyan kellemesen tompul, hogy a porontyaim pillanatok alatt eltüntették a 12 sütikét.


Hozzávalók:
25 dkg (megsütött) sütőtök pürésítve
0,8 dl olaj
2 tojás
15 dkg liszt
15 dkg barnacukor
egy csomag sütőpor
egy kávéskanálnyi őrölt fahéj
egy csipet só

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (légkeverés!). A sütőtök-pürét összedolgozzuk az olajjal és a tojásokkal. Egy másik tálban vegyítjük a lisztet, cukrot, sütőport, fahéjat és a sót, majd belekeverjük a sütőtök-pürés masszába (én kézi mixert használtam). A muffinsütő mélyedéseibe papír-kapszlikat teszünk, és elosztjuk bennük a tésztát (éppen 12 muffinra elegendő adag). 18-20 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük.
A receptet sógornőmtől kaptam.

2015. május 18.

Diós meggyes piskóta

Ez egy nagyon háziasszony barát sütike, mert nem kell sokat a konyhában időzni, és a siker garantált - köszönhetően ez persze a nem elhanyagolható mennyiségű cukornak és diónak... :)  Fontos, hogy lágy vajat, és friss vagy fagyasztott meggyet használjunk.

Hozzávalók:
6 (nagyobbacska, L-es) tojás
csipet só
30 dkg cukor
18 dkg vaj
20 dkg darált dió
20 dkg liszt
fél zacskó sütőpor
1 evőkanál sütőrum (vagy némi rum-aroma)
50 dkg magozott meggy


Egy normál méretű tepsit kivajazunk, kilisztezünk. A sütőt előmelegítjük 160 fokra (légkeverés).
A tojásokat a cukorral és a csipet sóval habosra keverjük, és hozzáadjuk a lágy vajat is. Egy keverőtálba kimérjük a darált diót, a lisztet és a sütőport, összevegyítjük. A száraz hozzávalókat egy fakanállal óvatosan a tojásos masszába forgatjuk, majd a kivajazott-kilisztezett tepsibe öntjük. A tetejére egyenletesen rászórjuk a meggy-szemeket.
A sütési idő 40-45 perc, fél óra elteltével már kinyithatjuk a sütő ajtaját, hogy tűpróbával ellenőrizzük: átsült-e a piskótánk. Ha nincsen a sütőnkön légkeveréses mód, akkor 180 fokon süssük. Ha kihűlt, négyzet formákra szeleteljük, és meghintjük porcukorral.

Zárójelben mondom, hogy nálunk fél tepsi azon melegében (szó szerint) elfogyott. :) Továbbá elszánt küzdelem folyt a levágott szélekért is. :)))
K.

2015. március 14.

Túrógombóc

Mindössze arra szeretnék rámutatni azzal, hogy egy ilyen alapreceptet teszek közzé, hogy semmi nem indokolhatja a fagyasztott bolti termék család elé tálalását. Mert a túrógombóc gyorsan kész van, és nagyon egyszerű elkészíteni.

Hozzávalók:
50 dkg félzsíros tehéntúró
12 dkg (egy csészényi) búzadara
3 tojás
csipet só
4 ek porcukor

5 dkg vaj
zsemlemorzsa
porcukor

Kézimixerrel krémes állagúra keverjük a hozzávalókat, majd félretesszük.
Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, és pár perc alatt megpirítjuk rajta a zsemlemorzsát. A tűzről levéve ízlés szerint keverünk hozzá porcukrot. Egy tálba töltjük át.
Egy lábasban sós vizet forralunk, ha lobog, a túrós masszából vizes kézzel megformázott golyókat belepottyantjuk. 5 perc főzési idő után (feljönnek a tetejére) kihalásszuk, és megforgatjuk a prézliben.
Cukros tejföllel tálaljuk.

Főzzétek gyakran, akár porcukor helyett nyírfacukorral vagy édesítőszerrel is,
szép hétvégét:
K.


2014. március 29.

Csokoládés kapucsínó torta

Mióta megvan az új kávéfőzőnk - tudjátok: az a kapszulás, tejhabosítós fajta - a férjemmel minden reggel kapucsínóval indítjuk a napot. Egyszerűen imádnivaló, ahogy a krémes kávé karakteres ízét körülöleli a lágy tejhab. Ezt csak azért vázoltam fel így elöljáróban, hogy megteremtsem az ez évi Segítsütimnek a hangulati alapot. :) Tavaly is egy kávés kreációval készültem, és nem akartam elszakadni a saját magam által teremtett hagyománytól. :) Ez a süti azonban egészen már ízélményt nyújt: egy magas kakaóvaj tartalmú étcsokoládét tartalmazó, puha brownie alapon minden idők legfinomabb csokoládés kávékrémje, rajta légiesen könnyed tejszín-mascarpone hab. Nem akarok elfogult lenni (persze az vagyok, nyilván), de rekordidő alatt fogyott el a teszt-adag. Első felindultságomban, szerényen csak "Kata kávétortájának" akartam keresztelni, mert ez a süti annyira én vagyok, aztán végül győzött a józan ész, és a kapucsínó. :)


Hozzávalók a brownie alaphoz:
10 dkg jó minőségű étcsokoládé
10 dkg vaj
12 dkg cukor
6 dkg liszt
1 tojás
Hozzávalók a kávékrémhez:
20 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 tojás
3 tojás sárgája
1,6 dl tej
3 evőkanál presszókávé
5 dkg olvasztott étcsokoládé
1 csomag vaníliás cukor
Hozzávalók a tejszínes réteghez:
2 dl tejszín
15 dkg mascarpone
3 evőkanál cukor

A brownie alap elkészítéséhez megolvasztjuk gőz fölött a csokoládét. A puha vajat habosra keverjük a cukorral és a tojással, hozzáadjuk a lisztet és az olvasztott csokit, és elkeverjük. Közepes (22-24 cm átmérőjű) tortaforma aljába sütőpapírt fektetünk (én úgy csináltam, hogy az oldalán is volt a papírnak pereme, így a tortának is lett kis széle, amolyan pite jelleggel, rusztikusabb hatást keltve) és belesimítjuk a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük, és a formában hagyjuk kihűlni.
A kávékrémhez a porcukrot és vaníliás cukrot alaposan kikeverjük a tojással és a tojások sárgájával, hozzáadjuk a kávét és a megolvasztott csokoládét, és a tejjel gőz fölött sűrű krémet főzünk belőle.Amint kihűlt, fényesre keverjük a vajjal, és a brownie-ra kenjük.
A tejszínes réteghez a tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a mascarpone-t. Ezzel zárjuk a tortát, én szándékosan nem simítottam el, hanem hepe-hupásra hagytam.
A tálalásig hűtőszekrényben tartsuk.



Mától lehet licitálni a Segítsüti oldalán a desszert-költeményekre, tegyétek meg ti is! Figyeljétek a Facebook oldalamat a friss információkért az árveréssel kapcsolatban! 
K.

2014. március 7.

Almás-mézes csirkefalatok

Amikor a gyerekek betegek, és itthon, együtt töltjük a kényszerszabadságukat, akkor nyilvánvalóan meg kell őket etetnem valamivel :), naná. De: 
- (beteg) gyerek(ek) mellett nem szerencsés a konyhában tölteni a fél délelőttöt,
- és nyilván nem kelkáposzta-főzelékkel "kedveskedünk", ha már egyszer itthon vannak.
És ilyenkor sokszor az étvágyuk sem az igazi... Elég sok gyerekbarát villámreceptem van ezekre az esetekre, ez az egyik közülük. Opcionális alkalmazása: hétköznapi meleg vacsora, férj legnagyobb örömére. :)


Hozzávalók:
egy filézett csirkemell
3 alma
2 evőkanál méz
liszt

A csirkemellet felcsíkozzuk, az almát felkockázzuk. Egy serpenyőben némi olajat hevítünk. A csirkemell-csíkokat megsózzuk, és lisztbe forgatjuk. A serpenyőben világosbarnára sütjük őket, időnként forgatva. Hozzáadjuk az almakockákat és egy pici (fél deci) vizet, és pár percig együtt sütjük. Végül (amikor az alma már megpuhult) meglocsoljuk az egészet a mézzel, jól összeforgatjuk, és hagyjuk, hogy a méz finoman rásüljön a husikra. Rizzsel kínálhatjuk (ami ennyi idő alatt szintén elkészül).
Összesen nem több, mint 15-20 perc az egész. És nagyon fini. :)

2014. február 27.

Tejes-vajas kifli

A férjem egyik este kifejtette, hogy minden álma, hogy tejes kifli várja, amikor hazaér a munkából. Én épp akkoriban olvasgattam Limaránál egy nagyon érdekes technikát, nevezetesen azt, hogy megfőzi az adott, már megkelt péksütit, mielőtt a sütőbe tolná, hát gondoltam, ki is próbálom rögtön a tejes kifliken. A receptje nagyon egyszerű (majdnem a Limara-féle vajas kifli receptje), gyakorlatilag a házi kenyérsütős kenyér hozzávalóiból készült, annyi eltéréssel, hogy víz helyett tej a folyadék, és vajat használtam zsiradékként (a kenyérbe olajat szoktam tenni).
A kiflik megfőzése simán ment, és a végeredmény is nagyon finom lett, viszont mikor este a friss kifli-illatot megérezvén nem derült fel a férjem arca úgy, ahogy egy álom megvalósulásakor illene, akkor jött a hideg zuhany: ő nem is erre gondolt.... (még azóta sem tudom, mire gondolt pontosan, de feltételezem, előbb-utóbb fény derül arra is :)) A kifliket mindenesetre megettük. :) 


Hozzávalók:
60 dkg kenyérliszt
3 dl zsíros tej
10 dkg teavaj
2 evőkanál cukor
1 zacskó szárított élesztő (7 g)
egy teáskanál só

A kenyérsütő gépbe beleöntjük a szobahőmérsékletű tejet, rá a lisztet, és a 4 sarkába az élesztőt, mellé a cukrot, aztán a sót és a szintén szobahőmérsékletű, felkockázott vajat. Elindítunk egy dagasztás programot, és a vége előtt 20 perccel leállítjuk (mikor a tészta már duplájára nőtt). Természetesen kenyérsütő gép nélkül is összeállíthatjuk a tésztát könnyedén, és meleg helyen letakarva megkelesztjük. 
A tésztát 8-10 darabra szedjük, azokat egyesével ovális alakúra nyújtjuk, és feltekerjük. Meleg helyen még legalább fél óráig kelesztjük. 
Egy lábasban vizet forralunk, és a megkelt kifliket egyesével megfőzzük, oldalanként fél-fél percig. Sütőpapírral fedett tepsire tesszük őket, szépen sorban, hogy legyen köztük hely még picit növekedni. 200 fokra előmelegített sütőben 16 percig sütjük.

2014. február 19.

Citromos mákos keksz

Citromos. És mákos. De nagyon. Ne várjatok mást. Én szóltam! :)
Más. Egy kis ráncfelvarrás folyamatban a blogon. Hogy tetszik?



Hozzávalók:
8 dkg darált mák
1 tojás (nagy)
3 dkg Norbi Nyírédes (vagy 10 dkg cukor)
10 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
1 citrom reszelt héja és leve

A hozzávalókat szépen sorban egy tálba kimérjük, és egy fakanállal összekeverjük. Ne ijedjünk meg, ha száraznak tűnik, szépen összeáll az a végére. Kézzel egy nagy gombócot formázunk belőle, és abból csipegetünk le kis diónyi darabokat, összegömbölyítjük, és a sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk. Kézzel egyesével kilapítjuk őket. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 13-15 perc alatt megsül.

Werk. Az egész "kekszesdi" Réka ötlete volt, és végig segített is.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...