2011. március 19.

Töltött karaj

Íme anyukám egy receptje. Mióta rájöttem, milyen egyszerűen nagyszerű, én is sokszor megcsinálom magunknak. Mi imádjuk reggelire-vacsorára hidegen is, ropogós héjú házi kenyérrel. Nyami.


Hozzávalók:
hosszú karaj csonttal
egy szál kolbász (kicsit hosszabb, mint a karaj)
bacon (szalonna)
só, őrölt kömény, sertéssült fűszerkeverék
olaj

A karajt a csontnál hosszában mélyen bevágjuk, azért, hogy ha megsült, könnyen lehessen szeletelni, illetve levágni a húst a csontról. A karaj húsában nagyjából középen szúrunk egy lyukat egy éles késsel, amit belülről sóval bedörzsölünk, amennyire csak elérjük. A vágatba beletoljuk a kolbászt (a héját vegyük le, ha van). A karajt kívülről is mindenhol alaposan bedörzsöljük sóval (a csontos részét is), megszórjuk a többi fűszerrel, és olajjal megöntözzük, bekenjük. Lefedve hűtőbe tesszük minimum 24 órára.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A karajt hőálló tálba tesszük, a tetejére szalonnaszeleteket fektetünk (akár hozzá is lehet kötözni), és alufóliával lefedjük. 70-80 percig sütjük lefedve, majd fedés nélkül további fél órát. Ha a sütési idő elteltével tűvel megszúrjuk a husit, és áttetsző levet enged, akkor megsült (ne a kolbászba szúrjunk mert annak nem áttetsző a leve!:)).   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...