2011. március 14.

Jánoshalmi kapros túrós lepény

Vannak az életünkben olyan igaz barátok, akiket ha hónapokig nem hívunk fel, akkor is ugyanolyan őszinte lendülettel folytatjuk a beszélgetést a legközelebbi alkalommal, vagy akikhez bátran merünk segítségért fordulni akár hajnali kettőkor is, ha úgy hozza a sors. A főzésben ilyen társam a Hagyományos magyar konyha című kiadvány. Akár határozott, akár bizonytalan az elképzelésem a menü bármely részével kapcsolatban, a színes fotókkal ellátott receptek között mindig megtalálom a kedvemre valót - mint ahogy most is.    
Hozzávalók a tésztához:
2 dkg élesztő
1 dkg cukor
30 dkg liszt
1 tojás
8 dkg vaj
2 dl tej
Hozzávalók a töltelékhez:
50 dkg túró
1 evőkanál búzadara
2 tojás
1 csomó kapor
4 evőkanál cukor
sóál
Hozzávalók a tetejére:
1 evőkanál tejföl
1 tojássárgája

Az élesztőt kevés langyos tejben kis cukorral felfuttatjuk, majd összedolgozzuk a többi tejjel, liszttel, tojással, vajjal és sóval. Egy nagyon szép, könnyű tésztát kapunk. Meleg helyen letakarva duplájára kelesztjük. Ezt követően téglalap alakúra nyújtjuk és jól kivajazott tepsibe tesszük, és amíg a töltelékkel elkészülünk, addig pihentetjük. A túrót jól összetörjük villával, elkeverjük a 2 tojássárgával és a búzadarával, sózzuk, cukrozzuk, beleszórjuk a finomra vágott kaprot, végül óvatosan beleforgatjuk a tojások habbá vert fehérjét. A tészta tetejére kenjük a tölteléket, és előmelegített sütőben lassan sütjük. Mielőtt teljesen megsülne, megkenjük a tejföl és tojássárgája keverékével, és így sütjük készre. Langyosan fogyasztjuk.

Ajánom tartalmas levesek után második fogásnak. Én legközelebb másfélszer ennyi töltelékkel fogom készíteni, hogy több legyen benne a túró. Nagyon kellemes étel, és különleges is, mi másnap reggelire is ezt ettük. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...