2010. október 7.

Karalábékrémleves

Az a helyzet, hogy a férjem rajong a levesekért. De úgy vélem, a legtöbb férfi hasonlóan megmagyarázhatatlan vonzalmat érez az ételek eme folyékony változata iránt. Én már annyira nem rajongok a levesekért, és emiatt nem is szerepel leves minden alkalommal a menükártyán. Most azonban a hűtőmben árválkodó 2 karalábét ilyen nemes célra gondoltam feláldozni - karalábékrémleves lett belőlük. Ismerős íz, új csomagolásban. Ja, még nem mondtam: gyors, egyszerű. ;)

Hozzávalók:
2 zsenge karalábé
1 krumpli
1 hagyma
1 ek olívaolaj
7 dl víz
1 húsleveskocka
1,5 dl tejszín
só és bors


A megtisztított hagymát, karalábét és krumplit vágjuk kockákra. Egy lábasban melegítsük meg az olajat, a hagymát dinszteljük meg benne, majd adjuk hozzá a zöldségkockákat. Pár perc pirítás után öntsük fel a vízzel, és adjuk hozzá a leveskockát. (ha van zöldséglevesünk vagy húslevesünk, azzal még finomabb!) Főzzük a zöldségeket kb. 25 percig puhára a levesben. A levest vegyük le a tűzről, pürésítsük, majd tegyük vissza melegíteni. Kevergetve folyamatosan öntsük a tejszínt a levesbe. A levest melegítsük át ismét, ízesítsük sóval és őrölt  fehér borssal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...