2013. december 23.

Nutellás kalács

Mostanában mindig ezt a kalácsot sütöm. Na persze nem mindig nutellával, legtöbbször inkább vaníliásan, vagy kakaósan. Sőt, még a tejnélküli változatot is kikísérleteztem tökéletesre, vaj helyett Liga margarinnal, tej helyett zabtejjel (elég bele 3 dl) a legfinomabb. De most úgy tűnik, búcsút intettünk a tejmentes korszaknak (lekopogom, remélem így is marad...), a kisember immár hivatalosan is mindent ehet, így én is belecsaptam a lecsóba, akarom mondani a kalács-gyártásba, fullextrásan teavajjal és teljes tejjel. ;)
Akinek van kenyérsütő gépe, az előnyben.



Hozzávalók:
2,5 dkg élesztő
3,5 dl tej
2,5 evőkanál cukor
30 dkg finomliszt
30 dkg süteményliszt (Nagyi)
1 teáskanál só
1 tojás
5 dkg vaj

Nutella (kb. 3 nagy evőkanálnyi) és 1 felvert tojás lekenni

Ha van kenyérsütőnk: beleöntjük a gép aljába a tejet. Rá a kétféle lisztet, hogy teljesen elfedje a tejet. Öt mélyedést készítünk: négyet a sarkokba, egyet középre. Az egyik sarokba morzsoljuk az élesztőt, mellé a cukrot. Szemközt mehet a só és a viszonylag puha, felkockázott vaj. A középső lyukba beleütjük a tojást. 
Elindítunk egy dagasztó programot (dough), amit kb. másfél óra múlva kikapcsolunk (azaz nem várjuk meg a program végét). 
Ha nincs kenyérsütőnk: egy deci langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, szórunk rá egy teáskanálnyi cukrot, és megvárjuk, míg felfut. Közben a száraz hozzávalókat (lisztek, só, cukor) alaposan összekeverjük egy tálban. Hozzáadjuk a puha vajat és a tojást, és elkezdjük kézimixer dagasztókarjával a langyos tejet folyamatosan adagolva összedolgozni. Végül a megkelt élesztőnket is hozzáborítjuk és alaposan eldolgozzuk. Meleg helyen konyharuhával letakarva kb. 50 percig kelesztjük (jó duplájára).
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, és háromfelé szedjük. Egyesével kinyújtjuk a darabokat, és megkenjük nutellával (kb. egy jókora evőkanálnyi szükséges egy részre), majd feltekerjük, mint a beiglit. Ha megvagyunk mind a hárommal, egy sütőpapíron fonást készítünk, az elejét-végét jól összecsípve. Egy kalácssütő tálba (vagy jénaiba, mint én) tesszük, és újabb fél órát kelesztjük meleg helyen. Egy felvert tojással lekenjük, és mehet a 170 fokra előmelegített sütőbe. 50 percig sütjük. Ha kihűlt, csak akkor szeleteljük fel.

2013. december 22.

Mézeskalácsos pohárkrém

Épp a képeslapokat írom, mézeskalács hegyek között. Tudom, már nem ér oda karácsonyig... És ódivatú is vagyok. Tudom. De olyan jó érzés képeslapot kapni, nem? Ma meg különösen felértékelődött egy materializálódott "Boldogkarácsonyt", lévén hogy email facebook és társai mindent visznek. Egy karácsony után kapott karácsonyi üdvözlet még nagyobb meglepetés lesz... :)
A mézeskalácshegyek apropóján, ez egy éppen csudajó, sokfogásos karácsonyi menü után is könnyen lecsúszó pohárkrém. Én csak úgy hívom: édes mézes krémes. Haha. :) Nincs kockázat, mindenkinek bejön.  


Hozzávalók:
fél liter tej
6 dkg liszt
12 dkg cukor
4 tojás sárgája
2 teáskanál vanília aroma
fél citrom reszelt héja
3 dl tejszín
2 evőkanál cukor 
mézeskalácsok

A fél liter tej nagy részét feltesszük melegedni, egy keveset félrerakunk.
Egy tálban kézimixerrel csomómentesre keverjük a lisztet, cukrot, tojássárgáját, vanília aromát, citromhéjat és a félretett hideg tejet. Óvatosan hozzáöntjük az időközben felmelegített többi tejet, majd az egészet visszaöntjük a lábasba és folyamatos keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Kitesszük hűlni.
A tejszínből a cukorral kemény habot verünk. Egyharmadát beleforgatjuk a kihűlt krémbe. 
Összeállítjuk a desszerteket: egy mézeskalácsot összetörünk kisebb darabokra, ez kerül a pohár aljára, rá a krém, rá ismét egy mézeskalács összetörve, végül tejszínhab. A tetejére mehet szórócukor, mandulalapocskák, vagy csokireszelék.
Hasonlóakat találtok Puffin-néninél itt és itt.

Karácsonyi muffin

Ha jól sejtem, manapság a legtöbb háziasszony és/vagy anyuka elég elfoglalt, még karácsonykor is - vagy leginkább karácsonykor... ;) Ki a munka miatt, ki a gyerekek miatt, ki a munka és a gyerekek miatt. Pedig ilyenkor mindenki sütit akar enni, az is, aki amúgy nem annyira édesszájú, ráadásul az óvodai-iskolai ünnepségek szezonja is ilyenkor van. Nem is folytatom. Ezért aztán hoztam egy nagyon gyorsan összedobható, de mégis "karácsonyias" sütit, ami tulajdonképpen egy egyszerű muffin, nem szégyen, de egy kis finomhangolással egészen pazar karácsony-íze lesz. :)


Hozzávalók:
360 gramm natúr joghurt
1 tojás
65 ml napraforgóolaj
1 zacskó vaníliás cukor
345 gramm liszt
200 gramm cukor
fél zacskó sütőpor
fél teáskanál szódabikarbóna
csipet só
3 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
5 dkg tejcsokoládé
marcipán (vagy marcipános szaloncukor)
némi dekoráció
 
Először kézi habverővel összekeverjük a joghurtot, a tojást, az olajat és a vaníliás cukrot. Utána külön a száraz hozzávalókat: a lisztet, cukrot, sütőport, szódabikarbónát, sót, fűszert és az apró darabokra tördelt csokit. Végül hozzáadjuk a joghurtos masszához, és összevegyítjük. 
A muffintepsi mélyedéseibe tett papírkapszlikba elosztjuk a tészta felét. Marcipángolyókat teszünk a közepébe (vagy egy-egy marcipános szaloncukrot, mint most én), majd a maradék tésztát is rákanalazzuk. 180 fokon 25 percig sütjük (tűpróba). 
A tetejére télies marcipán dekorációt készítünk (fenyőfa, csillag, stb.), nutellával oda tudjuk ragasztani.
Szebbek lesznek a muffinok, ha először a teljes tetejüket befedjük natúr marcipánnal (mint egy havas táj), és rá helyezzük a díszítéseket.
Az Interspar-ban vettem karácsonyi kapszlikat, és ezek a cuki télapós-karácsonyfás beleszúrós díszek is jártak hozzá.

2013. november 7.

Paradiós rozmaringos keksz (sós)

Történt egy reggelen, hogy a lánykám ovis zsákjában egy nagy csokor frissen szedett rozmaring csücsült, már messziről illatozva. Csenge anyukája készítette oda, rám gondolva "rozmaring-aratás" közben, hogy biztosan készülhet belőle valami finomság. Készült is bizony, Csengéék jópofa kis rozmaringos kekszeket kaptak cserébe. :) 


Hozzávalók:
1-2 evőkanál rozmaring
6 dkg paradió (vagy más néven brazil dió - én a Lidl-ben vettem)
35 dkg liszt
20 dkg vaj
1 dkg só
2 tojás sárgája
1-2 evőkanál hideg víz

A rozmaringot a paradióval aprítógépben összedaráljuk. A vajat a sós liszttel összemorzsoljuk, hozzáadjuk a tojások sárgáját és szükség szerint 1-2 evőkanálnyi hideg vizet, hogy összeálljon a tészta. Rudat formázunk belőle, celofánba csavarjuk, és betesszük a hűtőbe, legalább fél órára. Kivéve felszeleteljük, és a szeleteket a tenyereink között kissé kilapítjuk (vagy a szeletekből golyót formázunk, és azután lapítjuk ki). 
Sütőpapírral fedett sütőlemezre vagy tepsire helyezzük, és 170 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg halványan el nem kezd barnulni.
Tökéletesen megsüthető tej nélkül is, ha a vajat margarinra cseréljük (nem Rama, hanem pl. Liga).

2013. szeptember 20.

Nutellás cupcake

Említettem már, hogy marcipánt formázni legkreatívabban a gyerek gyurma-készletével lehet? De tényleg. És milyen nagyszerű, hogy egy szimpla muffin-alapreceptből (persze ez egy jól működő, díjnyertes alaprecept, a SUGAR! cukrászat tulajdonosától) kevés nutellával és némi marcipánnal reprezentatív desszerteket készíthetünk. Használtam még dekor-gyöngyöket, és cukor-tollat is.
A muffin receptje a sajtkrémes cupcake esetében használt alaprecept. A különbség mindössze annyi, hogy amikor a tésztát a kapszlikba kanalazzuk,  közepébe nutellát teszünk. Amikor kisültek és kihűltek a muffinok, a tetejüket nutellával kenjük meg, hogy tapadjon rá a marcipán. Kevés is elegendő!


Hozzávalók a muffinokhoz (12 db):
360 gramm natúr joghurt
1 tojás
65 ml napraforgóolaj
1 zacskó vaníliás cukor
345 gramm liszt
200 gramm cukor
fél zacskó sütőpor
fél teáskanál szódabikarbóna
csipet só
Egyéb hozzávalók:
nutella, marcipán, dekor-elemek
Egy tálban kézi habverővel összekeverjük a joghurtot, a tojást, az olajat és a vaníliás cukrot.
Egy másik tálban a többi hozzávalót. A két tálat végül összeöntjük és összevegyítjük. A muffintepsi mélyedéseibe tett papírkapszlikba elosztjuk a tészta felét. Kiskanállal nutellát adagolunk a közepébe, majd a maradék tésztát és elosztjuk. 180 fokon 25 percig sütjük (tűpróba). 
Ha kihűltek a muffinok, a tetejét nutellával megkenve "ragasztjuk" rá a marcipán díszítéseket.

2013. szeptember 17.

Citromos túrós piskótakerecs

Citromos desszert - savanyú édesség...Éppen csak annyira ellentmondásos ez, mint olyan sok minden más az életben. Ami első pillantásra elképzelhetetlennek tűnik együtt. 
Súlyos gyermekbetegségek - senki nem akar egy gyereket betegnek, olykor gyógyíthatatlan betegnek tudni, nem igaz?. Szeptember a gyermekrák hónapja. Olvassátok ti is ezt a fájdalmasan szép blogot: Rockstar Ronan. És ma indult a Segítsüti őszi akciója, a Magyar Rett Szindrómás gyerekekért. Licitáljatok, fantasztikus sütemények vannak fenn!
Ami ezt a piskótatekercset illeti, működik. Süssétek. Egyétek.


Hozzávalók a piskótához:
5 tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
25 dkg túró
kb. 3 dl tejszín
1 citrom
cukor (2-5 evőkanál) vagy édesítőszer

Előmelegítjük sütőt 170 fokra, és egy sütőlapra sütőpapírt helyezünk.
A tojások sárgáját a cukorral fehérre kikeverjük. Egy másik tálban a tojások fehérjét a csipet sóval kemény habbá verjük. A fehérjehabot a sárgájás-cukros keverékre borítjuk, és meghintjük a liszttel. Egy fakanállal óvatosan összeforgatjuk, amíg egynemű masszát nem kapunk. A sütőlemezre simítjuk, és 20 perc alatt megsütjük. 
A túrót a citrom lereszelt héjával és (leszűrt) kifacsart levével nagyon alaposan kikeverjük. Én felvertem 4 dl tejszínből tejszínhabot, és addig adagoltam a túróhoz, amíg könnyed, de még nem folyós nem lett. Ehhez kb. a felvert hab 3/4-e kellett. A tejszínhabot is cukorral vertem fel (2 evőkanál), és a túróba is ment kb. még egyszer annyi cukor, így még megmaradt a kellemesen savanyú, citromos íz. De persze az édesítés ízlés dolga.
Ha megsült a piskótánk, kb. 15 percig a sütőben hagyjuk kicsit megbillentett sütőajtó mellett. Utána nedves konyharuhára borítjuk, és óvatosan feltekerjük. Így, konyharuhába burkolva, feltekerve hagyjuk pár percig, majd kitekerjük, egyenletesen megkenjük a citromos túrókrémmel, és könnyedén feltekerjük. A tetejét is megkenjük, és csokireszelékkel, vagy valamilyen szórócukorral díszítjük.
 
Ha kétszer ennyi tejszínhabba rakunk egy zacskó zselatin fixet, és megduplázzuk a töltelék hozzávalóit, illetve 8 tojásból piskótát sütünk tortaformában, akkor citromos túrótortánk lesz. ;)

2013. augusztus 26.

Sárgabarackos karaj

Egész évben a nyárra várunk, right? A strandolásra - szigorúan lángossal -, az átbeszélgetett éjszakákra a teraszon, a jéghideg sörre, a dinnyeszezonra, bikinire és hőgutára. Amikor nem kell havat lapátolni, száz réteg ruhát magunkra erőszakolni, iskolába járni, és tárva nyitva lehet hagyni az ablakokat - még éjjel is. Jajj, én imádom a nyarat. Elég jól tűröm a meleget, és rajongok ezért a szabadságért amit a kellemes időjárás jelent az embernek: ahhoz, hogy kiszaladj a kertbe, vagy elugorj a postára, nem kell se felöltözni, se cipőt húzni. Max. napszemüveget. De nálam az amúgy is alapfelszerelés. (Igaz az, hogy a kék szeműeknek érzékenyebben reagál a szeme a napfényre, vagy csak én gondolom ezt...?)
Aztán óvatosan egyre több a jele annak, hogy hamarosan itt az ősz, korábban sötétedik, többet esik az eső, és éjszaka is hűvösebb van. És én, a naprajongó mediterrán lélek, azt veszem észre magamon, hogy imádom az eső szagát, imádom hogy reggel megborzongok, ha kimegyek, mert már nincs olyan meleg, és olykor fázik a lábam a papucsban. Hiába, négyévszakos emberek vagyunk mi itt, a Kárpát medencében. Talán ezért is hiányoljuk sokszor a tavaszt, ami mostanában rendre elmarad. 
Amúgy még egy dolog emlékeztet épp aktuálisan, hogy vége a nyárnak: a héten már jönnek családlátogatni.... Jövő héten kezdjük az ovit. Úgy izgulok. Olyan jó volt most nyáron végig együtt. Összenőttünk... Ahhh. 

Ez még egy nyári recept. Tavaly felraktam a FB-ra is, gyakran megcsinálom.


Hozzávalók:
4-6 szelet karaj
sárgabarack
sok-sok reszelt sajt
fűszerek
(nagyon adekvát módon írtam le a hozzávalókat... khmm...)

A sertéskaraj szeleteket alaposan bedörzsöljük sóval, és megszórjuk sertésfűszer-keverékkel. Kizsírozott tepsibe (vagy jénaiba) fektetjük, és a puha felükkel lefele befedjük a megmosott-kimagozott-félbevágott sárgabarackokkal. Egyenletesen és jó vastagon meghintjük reszelt sajttal. 
200 fokra előmelegített sütőben lefedve sütjük 45-60 percig, majd fedés nélkül 20 percig.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...